új építésű lakópark

Nem kell vidékre költözni, ha saját kertre vágysz

Van megoldás arra, ha valaki nem akarja elhagyni a fővárost és mégis saját kertre vágyik. A kertkapcsolat, vagy a tetőkert kialakítása már nem ritka tulajdonság egy újlakás-projekt esetében, így akár Budapest belső részein is elképzelhető, hogy a lakáshoz tartozzon egy több tíz, vagy akár száz négyzetméteres füvesített terület. Három kerület esetében kifejezetten magas az ilyenfajta ingatlanok száma, ezeknél megnéztük, hogy miként alakulnak az árak és hogy valójában mekkorák ezek a tetőkertek.

Meglepően kevés lakást adtak át a tavalyi évben

A Budapesten kiadott építési engedélyek az új lakásokra 2017-es évben megközelítették a 15 ezret, ami másfélszerese a 2016-os számoknak. Nincsenek azonban ilyen nagyságrendű eredmények a már átadott új lakásoknál, a csupán pár ezer használatba vett ingatlan jól mutatja a korábbi évek kevésbé aktív lakásépítési hangulatát. Látszik azonban már az is, hogy növekszik a befejezett és az átadott projektek száma, 2017-ben - az utolsó hónapokat nem számolva - összesen 250-nel nőtt a lakóparki és a többszintes társasházakban átadott új lakások száma.

Elképesztő vérengzés jöhet a lakáspiacon

Persze megint kicsit el van túlozva a cím, úgynevezett "klikkmágnes", igazából vér nem valószínű, hogy fog folyni, de a cikk végére kiderül, hogy egyeseknek fájó veszteséget kell majd elkönyvelniük a közeljövőben. Hónapok óta írogatjuk itt a Portfolio Ingatlannál azokat a lakáspiaci cikkeket, elemzéseket, amik arra mutatnak rá, hogy akár komoly bajok is lehetnek a következő 1-2 évben az új építésű lakóprojektek "háza táján". A korán elindított értékesítések, és ebből fakadóan bedőlni látszó üzleti tervek, a munkaerőhiány, az alapanyaghiány, a munkaerő és az alapanyag költségének drasztikus növekedése, az ezekkel szorosan összefüggő kivitelezési csúszások és minőségi problémák, az árak brutális emelkedése, az 5%-os áfa miatti bizonytalanság, és most már, egyes esetekben, a tisztességtelen (jogilag is visszás) hozzáállás is mind-mind egyfelé mutatnak. Hónapokon belül borulhat a bili, és sokan megégethetik magukat.

Itt a vége az építési boomnak? - Hamarosan elfogyhat a lendület

2017 utolsó negyedévében már jóval kisebb volt az elkezdett lakásépítések összértéke, mintegy 57 milliárd forint, ami 2016 eleje óta a legalacsonyabb értéknek számított. Mindeközben, a már folyamatban lévő fejlesztések közül több is átadásra került ebben az időszakban, az összérték megközelítette a 170 milliárd forintot. Az új lakások kivitelezési munkálatainak koncentrációjából az is kiderül, hogy a Közép-Magyarországi régió erős részt képvisel, itt összpontosul ugyanis a projektek 70 százaléka - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Ezt láttad már? - Biztosan nem, mert ezek a legfrissebb lakáspiaci adatok!

Megjött a KSH legfrissebb jelentése a hazai lakásépítésekről, ami meglepetést ugyan nem, de megerősítést okozott a lakásépítések piacán. A legfontosabb, hogy 2017-ben (egész évben) 14 389 új lakás épült, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 37 997 volt, 20 százalékka több a 2016. évinél.

Kísért a múlt az új lakásoknál! - Nem gondoltuk volna, hogy visszatér a szégyenteljes korszak

A 2000-es évek közepén a vásárlók jelentős csoportja semmiképpen sem akart új lakást vásárolni, még akkor sem, ha anyagi helyzete ezt lehetővé tette volna. Helyettük az újszerű lakásokat részesítették előnyben, ahol a hibák már kiderültek, illetve megoldásra kerültek. Az új lakások ugyanis valóban számos problémával rendelkeztek, rengeteg rémtörténet keringett a piacon. Most ismét sokan vásárolnak új lakást, jellemzően még a tervasztalról, talán nem is sejtve, hogy hiába a sokkal tudatosabb vásárlói hozzáállás, őket is hasonló gondok fenyegethetik, mint a 10 évvel ezelőtt pórul járt társaikat, legalábbis ha nem tesznek meg mindent, hogy ezt elkerüljék. Az emelkedő kivitelezési költségek miatti spórolás, a kedvezményes áfaidőszak megszűnése miatti kapkodás ugyanis a szigorúbb műszaki követelmények ellenére eredményezhet ismét tömeges csalódásokat a hazai újlakás-piacon.

Használt vagy új? - Ezek a számok segíthetnek a döntésben

A használt és új lakások vásárlása mellett és ellen is megannyi érvet fel lehet sorolni, de a legmeghatározóbb tényezők között mindenképpen szerepel az ingatlan ára. A befektetési célú vásárlóknak kifejezetten fontosak lehetnek a számokban kifejezett különbségek, de természetesen a saját célú ingatlanvételnél sem mindegy, hogy mennyivel nagyobb összeget kell arra szánni, hogy egy felújított lakás helyett újba lehessen költözni. A statisztikákban közölt fajlagos árak eltérnek attól, mint amit az aktuális hirdetéseknél lehet látni, éppen ezért nem könnyű megbecsülni, hogy mennyivel is kerül többe egy hasonló alapterületű, szobaszámú és elhelyezkedésű új lakóingatlan egy használtnál.

Dübörögnek az építkezések az országban, csak kapkodjuk a fejünket

Hihetetlenül felpörögtek az építőipari beruházások Magyarországon az elmúlt évben. A megindult kivitelezési munkák összértéke meghaladta a 2000 milliárd forintot, ami 47 százalékos növekedést jelentett 2016-hoz képest. Drasztikusan növekedett a mélyépítési kedv, a megindult mélyépítési munkák értéke, megduplázódott tavaly az előző évihez képest. Szintén jól teljesített a lakásépítési szegmens, ahol több mint 50 százalékkal több beruházást indult el 2017-ben. Az új kivitelezési munkák azonban területileg jelentős koncentráltságot mutatnak, és közel 50 százalékuk a Közép-Magyarország régióhoz köthető - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Új képek az egykori SZOT-szálló helyén épülő luxuslakásokról

Folyamatosan halad előre a rózsadombi egykori SZOT-szálló átalakítása. A bontás megkezdődött és azzal párhuzamosan az új szerkezet építése is elindult - írja az Urbanista. A fejlesztő a meglévő hotel helyett luxuslakásokat alakít ki, melyekről több látványterv is megjelent.

Képtelenség tartani a határidőt - Az új lakások 80 százalékánál csúszik az átadás

Már tavaly is sokéves rekordok dőltek meg a fővárosi újlakás-piacon, de könnyen lehet, hogy a 2018-as év felülírja majd ezt is. Idén mind értékesítésben, mind építési volumenben újra erős évet vár az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe, miközben a frissen piacra kerülő kínálat a 2019 után potenciálisan jelentősen megemelkedő áfaszint miatt visszaesik majd.

Az árak az egekben, miközben záporoznak a rémtörténetek a lakáspiacról

Korábbi posztunkban részletesen beszámoltunk néhány olvasói tapasztalatról új lakások vásárlásával kapcsolatban, melyek segíthetnek rávilágítani arra, hogy mennyi mindenre érdemes figyelni a kivitelezés során, ha meg akarjuk spórolni az utólagos kellemetlenségeket. A sorozatunkat most folytatjuk, a mostani történetek újabb problémaforrásokra hívják fel a figyelmet.

Nézd meg, hol adják át 2018 legnagyobb lakásfejlesztését

Az idei évben a tavaly vagy tavalyelőtt elkezdett lakásfejlesztések tömegével készülhetnek el, ami több ezer új lakás megjelenését jelenti majd a budapesti piacon. A tervezett darabszámhoz képest azonban szinte biztos, hogy idén is lesznek csúszások és a 2018. IV. negyedévre tervezett lakások egy részébe 2019-ben tudnak csak beköltözni a leendő lakók.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.